A szegénység aláássa az európai jogokat (és a szavazati jogot)

Egy közvélemény-kutatás és egy jelentés, mindkettő a Európai választások előtt jelent meg, és elmondja, hogy kik vagyunk és hol állunk, kollektíven: a legújabb Eurobarométer, amelyet április közepén tettek közzé, és a jelentését az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) június elején közzétett jelentése.

Az Eurobarométer szerint a most lezárult választások előtt az európai polgárokat aggasztotta (és aggasztja) a szegénység és a társadalmi kirekesztés növekedése, valamint az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségének csökkenése.

„Az irreguláris Immigráció nem az európai választók első számú prioritása, annak ellenére, hogy a téma a médiában és a jobboldali pártok politikai kampányában az elmúlt évben kiemelt szerepet kapott” – magyarázza magyarázza Lisa O’Carroll, a Guardian brüsszeli tudósítója.

Az uniós tagállamok polgárai azt szerették volna, ha a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem (33%) és a közegészségügyi szolgáltatások támogatása  (32%) lenne a választási kampány fő témája. A gazdaság és a munkahelyteremtés következik, majd a védelem és a biztonság, különösen az Oroszországgal szomszédos országokban (Dánia, Finnország és Litvánia).

A közegészségügyet illetően: négy évvel egy olyan világjárvány után, amely arra emlékeztetett minket, hogy nincs elég kórházi ágy (az elmúlt 30 évben többször lecsökkentették), nincs elég gyógyszer, nincs elég személyzet (és nincs elég fizetett személyzet), az aggodalom jogos.

Az aggodalom jogos.

Mondanom sem kell,  hogy az ilyen aggodalmakat nem vették figyelembe.

Ezek az adatok nem sokban különböznek ugyanennek a felmérésnek a 2023 decemberében készült adataihoz képest. Azt is érdemes felidézni, hogy az Eurostat szerint 2022-ben az EU-ban 95,3 millió ember volt a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélyének kitéve, ami a lakosság 21,6%-a.

A szegénység árt nekünk és a jogainknak

A EuObserver-ben Nikolaj Nielsen kommentál az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) legutóbbi jelentésében szereplő adatokról. Az FRA szerint az alapvető jogok Európában veszélyben vannak: nemcsak a demokrácia iránt egyre kevésbé érdeklődő kormányok miatt, hanem azért is, mert a szegénység és a társadalmi kirekesztés egyre nagyobb méreteket ölt.  

„Az emelkedő energia- és megélhetési költségek minden ötödik embert szegénységbe taszítottak az EU-ban” – áll a jelentésben, hozzátéve, hogy a gyermekek, a nők, a fiatalok, a faji és etnikai kisebbségek, az idősek, az LMBTQI emberek, a romák és a fogyatékkal élők azok, akiket a leginkább fenyeget a szegénység, valamint az alapvető jogaik veszélyeztetése.

A FRA szerint részben a geopolitikai konfliktusok és a növekvő rasszizmus a felelősek; de az is, hogy a civil társadalmi aktivizmust egyre inkább elnyomják: „a túlzott állami beavatkozások, különösen az egyesülési, a békés gyülekezési és a véleménynyilvánítási szabadsághoz való joggal szemben, veszélyeztették a civil társadalom mozgásterét.”

A Tageszeitung cikkben Alexandra Kehm nagyon hasonló történetet mesél Németországgal kapcsolatban: „az ázsiai, muszlim vagy fekete bőrű embereknél magasabb a szegénység kockázata, mint a nem rasszizált lakosságnál”. Kehm az „Az egyenlőség határai: Racism and the Risk of poverty” (Grenzen der Gleichheit: Rassismus und Armutsgefährdung) : míg a nők 10%-át és a férfiak 9%-át fenyegeti a szegénység, addig a muszlim nők esetében ez az arány 38%-ra, a muszlim férfiak esetében pedig 41%-ra emelkedik.

Hogyan biztosíthatunk több jogot?

A szociális Európa felé irányuló törekvés, bár némi erővel nem rendelkezik, tapasztalható, amint arra Esther Lynch, az Európai Szakszervezeti Szövetség titkára és Bart Vanhercke, az Európai Szakszervezeti Intézet kutatási igazgatója mutatnak rá. Gondoljunk például a A peronmunkásokról szóló irányelvre, vagy a A megfelelő minimálbérről szóló irányelvre.

A jó szándékokkal és lehetőségekkel teli A szociális jogok európai pillére iránti elkötelezettséget tavaly áprilisban megújította a La Hulpe nyilatkozat: a Bizottság és a most volt belga miniszterelnök Alexander De Croo 25 EU-tagállam nevében (az Svédország és Ausztria), az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a szociális partnerek és a civil társadalom többségének a szociális Európa jövőjének alapjait kell lefektetnie, azaz a 2024-2029 közötti időszakra vonatkozó szociális menetrendet kell előkészítenie.

A polgárok életében azonban az érzékelhető előrelépés gyakran messze van. Elég csak a sajtóra nézni, hogy példákat találjunk.

A Guardian című lapban a volt brit miniszterelnök, Gordon Brown egyik írásában beszél a „megszorítások gyermekeiről”, ill, a 2010 után született gyermekek, akik „3,4 millióan vannak a 4,3 millió szegénységben élő brit gyermekből”, és ez a szám az elmúlt 10 évben évente mintegy 100 ezer fővel nőtt a jóléti megszorítások miatt (pl. a gyermekjuttatás többszöri csökkentése, amely most 20%-kal kevesebbet ér, valamint számos más, Brown által említett intézkedés). „Az elmúlt 14 évben még drámaibb események is történtek – Brexit, Kovid-19 és a Oroszország–Ukrajna háborúból eredő energiaválság, hogy csak hármat említsünk – de bármennyire is károsak voltak ezek az egyes események az emberek életére, az egyetlen állandó mindvégig a megszorítások voltak” – magyarázza Brown.

Franciaország jelenleg a munkanélküli segélyek reformjáról vitázik (amely a közelgő választások ellenére át fog menni), amelyet a havonta megjelenő Alternatives Economiques – többek között – „mészárlásnak” nevez: „A munkanélküli segélyek 66 éve alatt soha nem bánt még egy reform ennyire rosszul a munkanélküliekkel, és soha nem lendítette még egy kormány ilyen kitartóan a botot” – írja Sandrine Foulon, aki emlékeztet a 2019-2021-es és 2023-as, már most is jelentős csökkentésekre is.

A Finnországban, egy másik példát elemez a szociológus és Teollisuusliitto szakszervezeti tag Michał Kulka-Kowalczyk a Krytyka Polityczna-ban. A finn kormány új jóléti juttatások csökkentése következtében mintegy 68 ezerrel több ember kerül a szegénységi küszöb alá, köztük 16 700 gyermek. Ezek az adatok a Soste, egy mintegy 200 szociális és egészségügyi szervezetet tömörítő ernyőszervezettől származnak. Egy jelentés szerint, amelyet a finn Szociális és Egészségügyi Minisztérium nyújtott be a Bizottságnak, ez a szám valójában 94 ezer ember.

Megtartóztatás és egyenlőtlenség

A legutóbbi választások eredményei aggasztóak, nemcsak a szélsőjobboldal által elfoglalt tér miatt, hanem valami miatt is, amiről ragaszkodunk ahhoz, hogy ne vegyünk tudomást: az egész EU-ban a választásra jogosultak 50,8%-a szavazott, a részvételi csúcsok Belgiumban, Németországban és Luxemburgban voltak. Tehát a választásra jogosultak majdnem fele, Európa polgárainak majdnem fele úgy döntött, hogy nem vesz részt – vagy nem tudott, vagy nem tudta, hogyan kell, vagy egyszerűen nem tudott a választásról. A legalacsonyabb részvételi arányt olyan országokban regisztrálták, mint Horvátország és Bulgária, amelyek az EU legszegényebbjei közé tartoznak.

„A társadalmi és területi egyenlőtlenségek jelentősen befolyásolják a politikai részvételt. Korábbi tanulmányok már dokumentálták, hogy az alacsonyabb átlagfizetésű országokban nagyobb a tartózkodási hajlandóság, az országokon belül pedig a szegényebb területeken és az alacsony társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező egyének körében nagyobb a tartózkodási hajlandóság” – magyarázza a Clara Martinez-Toledano, a pénzügyi közgazdaságtan adjunktusa és a vagyoneloszlás koordinátora a World Inequality Database adatbázisban. „A szélsőjobboldal a legtöbb uniós országban lényegesen nagyobb arányban kaparintja meg a szavazatokat. A társadalmi-kulturális kérdésekre, különösen a bevándorlási kérdésekre helyezett hangsúlyuk nagyon hatékonnyá vált az alacsony társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező szavazók megnyerésében, akik korábban a baloldali pártokra szavaztak, de úgy érzik, hogy lemaradtak tőlük.” 

A valóság az (is), hogy Európában a lakosság 5%-a rendelkezik a teljes vagyon 43,1%-ával, míg a legszegényebb 50%-nak 8%-a; és az elmúlt 30 évben a legtöbb uniós ország elszámolta a vagyonadót.

.